Néhány hete úgy döntöttem, megalapozom a mamil-könyvtáramat, ezért rendeltem néhány bringázással kapcsolatos antikvár könyvet:
Ezek között volt Borbély György: Kerékpáron Párisig és vissza (1889) c. kötete is. Beleolvastam, és nem tudtam letenni; aztán megrendeltem, letöltöttem, elolvastam, ami tőle és róla elérhető. Életútja érdekes, útleírásai pedig lebilincselőek, akár a régi Magyarországon tett gyalogtúráiról, akár kerékpáros kalandjairól számol be.
Borbély, a sportember
Borbély György 1860-ban született Aranyosrákoson; a debreceni református kollégiumban érettségizett, majd a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetemen szerzett tanári diplomát. Tanári működése mellett már fiatalon is jelentős volt közéleti tevékenysége (melyet pl. az Erdélyi Magyar Kulturális Egyesületben végzett), illetve hírlapíróként is jeleskedett. Sportolóként a Kolozsvári Athletikai Club (KAC) tagjaként versenyeket nyert távgyaloglásban és síkfutásban, atletizált, majd 1887-ben, még kerékpáros túrái előtt gyalogszerrel végigjárta Magyarországot. Kolozsvárról Debrecenbe, majd Kassára ment, ellátogatott a Szepességbe, megmászta a Lomnici csúcsot, majd a Balaton, Pécs, Szeged és Hódmezővásárhely útbaejtésével tért haza. Útjáról levelekben számolt be, ezek olvashatók a 2000-ben, Zalaegerszegen kiadott emlékkönyvben.
A párizsi kerékpártúra
1889-ben a kolozsvári klub versenyt hirdetett: a cél az volt, hogy a tagok minél hosszabb utat tegyenek meg kerékpáron. Borbély június 25-én lezárta a tanévet, aztán felszállt velocipédjére, és elindult Tordáról. A következő két hónapban 4300 kilométert utazott Ausztrián és Bajorországon át Franciaországba, majd a párizsi világkiállítás megtekintése után Svájcon, Olaszországon és a Monarchia horvát területein keresztül haza. Útleírását a KAC 1888-1890-es évkönyvében közölte; ezt a művet 1993-ban újra kiadták.
A kerékpár
Borbély az utat ún. magasbiciklivel tette meg. Ekkoriban már megjelentek a maihoz hasonló (két azonos méretű kerékkel rendelkező) bringák is, ezeket akkoriban “biztonsági” kerékpárnak hívták. Két barátja is elkísérte az út első szakaszán; az egyik hozzá hasonlóan magas géppel, ám a másik már egy modern, biztonsági modellel:
Az Emil gépe 54′-es, magas, jól kipróbált szerszám. 20-22 kgr. Hat év alatt sokat járt északon és délen s nyugaton a franczia határok felé. Küllói ez útban kezdtek hulladozni s újakkal kicserélödni. Gazdája legfiatalabb ugyan, de legvénebb bicyclista köztünk s mint mestert hallgatólagosan bár, vezetönknek választottuk. Az én szerszámom is magas 50″-eskerék, 17 klgr. Sokszor megheverte a port gazdájával együtt, kit még sak egy nyáron oktatott; azért elég épek. Peti is magas keréken járt nehány vig, most törpe kétkereküt vett az útra (biztonsági) vagy 28 kgmost, melylyel kezdetben, migszokott, sok baja volt s maradozott. Mindenkinek kormányrúdján egy kis kabátja, táskájában, a kulcsokon kívül, egy darab rongy.
A magaskerékpár angol neve penny farthing (a penny a nagyobb, a farthing (egy penny érme negyede) a kis kerékre utal). Ma is léteznek gyártók, vehetünk újonnan ilyen kerékpárt.
Az út
Borbély Tordáról Kolozsvárra, majd Nagyváradon át Budapestre biciklizett (az alföldi kerékpározást a rossz utak miatt inkább kerülte, Nagyváradtól Nagykátáig és Budapest előtt vonatra ült). Innen Pozsonyba, majd Bécsbe ment, majd Ausztrián és Bajorországon át jutott el július végére Párizsba. Itt egy hetet töltött, Versailles-on át Genf felé vette az irányt, utána átkerékpározott Olaszországba.. Torinóban meg akarta látogatni Kossuth Lajost, de nem találta a városban – azt az információt kapta, hogy Kossuth Svájcban időzik, ezért Milánón és Como-n át röviden visszatért az országba. Sajnos Kossuth-ot itt sem lelte, ezért Velencébe ment, innen hajózott Triesztig, majd Horvátországon át Pécsig újra kerékpáron tette meg az utat. Itt, csakúgy, mint odafelé, vonatra szállt, és Nagyváradról tért haza Kolozsvárra, ahol klubtársai ünnepélyesen fogadták.
A nagyobb városokban Borbély mindenhol betért a helyi kerékpáros klubba; ezekben beszámolója szerint igen élénk sportélet zajlott. Bécsben például:
Végre a rendörök magyarázgatása után megtaláltuk a bécsi bicyclisek tanyáját. (Wiener Bicycle Club). Club helyiségök nagy és szépen van berendezve minden szükségessel. A különféle tornaszereken, hintákon kivül fürdők, zuhanynyal; öltöző, vetkező szoba mosdó készülékekkel, az elöteremben nyugó diványok. A rettentő tágas gyepes udvar közepén nagy negyszögü tér gyakorló helyül, hol kő-és vas-sulyokat dobálnak, futkároznak vagy kerekezni tanulnak. Megbetegedett gépjeinket az ahhoz értók szépen kijaviták.
Borbély jól érezte magát Németországban (“Nem kérdik, mi kell, csak hozzák a nagy korsó sört, kitünő jó és szerfelett olcsó.”), de Franciaország egyenesen lenyűgözte:
A kiállitás minden fényességénél szebb, a mi Párisban van: az egyszerü betükkel minden középületre felirt liberté, egalité, fraternité, melyre megmozdul a vér az erekben.
Mai szemmel is meglepő, hogy a rossz utakon velocipédezve, sokszor hegyek között milyen távolságokat tett meg Borbély. Rendszeresen több, mint 100 kilométert kerékpározott naponta:
Már Franciaország: E nap 114 km. Sport szempontból jó tudni, ilyen nagyobb útban milyen tempóban tanácsos menni. Többszöri szevetésemböl a középszám azt mutatja, hogy egy órára 14, I5, 16 km. jut s egy kilóméterre 4 percz.
Kihívások: lánczproblémák és bukfenczek
1889-ben sok, a mai mamilnak is ismerős kihívás érte az akkori kerékpárost. Néha ezek legyőzése magasgépen ülve még nehezebb lehetett:
Szél: minek mondani? Tordától egész Párisig szembe fújt, kivált az utolsó két nap úgy dühöngött; attól féltem, ledönti az Eiffel-tornyot s nem láthatom meg. De úgy megszoktuk már, hogy birkóztunk vele s legyőztük; port dobált a szemünkbe, mind hiába! egyszer megállott vagy öt perczig, gyűjtötte az erejét s istenem úgy rontott ránk, hogy megállitott diadalmenetünkben; beleheveredtünk a sánczba. […] Legkeservesebb ilyenkor magas gépen ülni. […] Ilyenkor legjobb otthon ülni a szobában; egészségtelen dolog a szemnek a levegó vibrátiója s a fülnek a végtelen süvitése, megsüketül tóle az ember; de úgy nem látnók meg Párist, jöttünk tehát a szélben és az utolsó nap sárban is 110 kilométert.
Az utak rossz állapotban voltak, különösen Pozsonyig; de “van a rettentő út szélin egy arasznyi gyalogjáró – az árok mellett, sima tömött; ezen lehet haladni, mint a kötéltánczos.” Bár autóforgalom még nem volt, az igavonó állatok gyakran megijedtek a velocipédtől:
Csak félóráig vendégeskedtem a Hotel Londres-ban, hol bizony elég drágaság szokott lenni s tovább rohantam, mig egy öszvér tragédiája meg nem állitott; megfordult szekerével az állat s eszeveszetten szaladott a bicycli elól, 3 klmteren át beszórva az országútat portékával s szekerének romjaival, a gazdája utána s én leghátul. Utolérve, a gazda hadonáz, dühös szemet mereszt s felette kiabál, nó most lészen hadd el hadd, gondolám, a pisztoly is el van zárva; de csak bátorság, egyik kezemet kerekemre téve, másikkal jobban hadonázva, mint ő, kiabálok.
És persze technikai problémák is akadtak:
minden órában kelle kötözgetnem a gummit, a mi dühbe hozná az embert, ha nem volna olyan szép ez a vidék.
A “gummi” hibája egy ízben nagy eséshez vezetett:
Egész útban itt estem legkeservesebbet egy meredeken. A gummi szakadt el s a nagy rohamban majdnem beszöktem a feneketlen völgybe, a kereket keresztül dobtam magamon s csak az útszéli karfa akadályozá meg a sziklákra repülését. A drámai szerelmes forró csókját dobtam az országút homlokára. A vér kicsattant s a kéjtól majdnem elájultam. Karomon és oldalamon az izzadtságtól, portól és vértól tócsa kerekedett s a nap égetó hevében nagy bajjal vánszorogtam egy házig, hol egy üveg bort s egy tányér vizet kaptam a mosogatásra; a patak utólérhetetlen mélyen van. Hosszasan kötözgettem a sokféle sebet.
Szerencsére a sporttársak közötti szolidaritás már nagyon is élt:
Megint hárman jöttünk vagy két klméterig. Tobi egy tappodtat sem jött. What is the mätter, mister? kérdém Lehullott a láncza? A szomszéd faluból küldöttem neki egy fuvarost francziául; majd keresnek egy lakatost angolul.
Összességében Borbély számára óriási élményt jelentett az út: “Hazaérkezésemkor ugyanabban a tempóban indulhattam volna vissza még egyszer, ha itthon dolgom nem volna.” A kerékpár is kiválóan vizsgázott:
Ez utban vagy 25-ször paskoltam oda, párszor az Alpok kövéhez. is magammal együtt, hajszálnyi baja sincs, pedig nem sokat kényeztettem. Hogy a kis gummival sokat veszödtem, az a csiriz és a szurok hibája.
A velocipéddel kapcsolatos kérdés csak az,
Miért is olyan drága? itt a bökkenó. Mert busásan vámolják meg, mig annyi országon át hozzánk jut. Jó volna, ha nálunk is megtanulná valaki a készitését.
Későbbi élete, emlékezete
A párizsi utat követően Borbély további hosszútávú kerékpártúrákat is tett: eljutott Angliába, majd kelet felé egészen Konstantinápolyig. (Ez utóbbi túráról is fennmaradt útinaplója, amely letölthető.)
Miután egy párbaj miatt (!) elhagyni kényszerült Erdélyt, 1896-ban a zalaegerszegi főgimnázium tanárává nevezték ki. További életét Zalaegerszegen töltötte, és közéleti aktivitása itt is megmaradt. Hetilapot adott ki Magyar Paizs címen, később a közgyűlésbe is bekerült, és természetesen részt vett a Zalaegerszegi Kerékpár Egyesület tevékenységében. A ház, ahol családjával élt, ma is áll (jelenleg a Pedro étteremnek ad helyet). Ő volt annak a mozgalomnak a fő szervezője, amely Csány László 48-as hős szobrának felállítását tűzte ki célul: ám annak elérését már nem élhette meg, a szobrot csak 1930-ban bekövetkezett halála után egy évvel állították fel végül a Kossuth utca tengelyében. A hátoldalon dombormű őrzi Borbély György, Erdély bajnoka emlékét. Nevét köz és utca is viseli a városban.
Források és olvasnivalók
Béres Katalin: Borbély György — Egy vidéki értelmiségi a századfordulón, Zalai Múzeum, 2001/10
Borbás György (szerk.): Borbély György 1860-1930 – Erdély bajnoka – A Csány-kultusz apostola, Millecentenáriumi Közalapítvány, Zalaegerszeg, 2000
Borbély György: Kerékpáron Párisig és vissza, Uti emlékek (Dobozy László előszavával , zárszavával és jegyzeteivel), Magyar Könyvklub, Budapest, 1993
Kerékpáron keletre — Borbély György és Scharscher Dániel körutja — az “Aranyos-vidék” különlenyomata, Torda, 1895
Rácz Judit: A magyar pionír, aki kerékpáron ment Párizsig, Magyar Narancs, 2023. július 1.
A magyar Wikipedia “velocipéd” szócikke, több érdekes forrással
Vélemény, hozzászólás?